Az óra életérzés – beszélgetés Orosz Gábor óraszakértővel

A RACIO Hungary Kft. Andrássy úti üzletében beszélgettünk Orosz Gáborral, aki évtizedek óta dolgozik a legszebb órákkal, s aki korábban órásként komoly tapasztalatot is szerzett a mechanikus szerkezetek terén. Kérdéseinkkel arra keressük a választ, hogy mi befolyásolja ma és mi befolyásolta egykor órapreferenciánkat, kinek mi a „szép” és mi a „jó”, de azt is megtudhatjuk, hogy kinek a hatására hagyott fel végleg az óraszerkezetek bütykölésével. Az első kérdést azonban egy részlet ihlette…

– Nincs óra a csuklóján, hogy lehet ez?

– Nagyon egyszerű, ritkán történik meg, de ma a fiókban felejtettem.

– Kezdjük a kezdetekkel: hogyan lett órás? Miért ezt a mesterséget választotta?

– Nagyon profán oka van annak, hogy órás lettem. Édesanyám beíratott egy órás iskolába. Bár volt egy órás rokon a családban, igazából ez nem befolyásolt semmit. Anyukám beíratott, és ugyan én nem voltam túl lelkes, de nem is küzdöttem ellene. Elvégeztem az iskolát, aztán jött az érettségi.

– Könnyen elhelyezkedett?

– Tehetségesnek bizonyultam, és szerencsés is voltam. Kiváló eredménnyel végeztem, így elég gyorsan sikeres lettem a szakmában. A későbbi sikerekben már közrejátszott talán egy kis emberi gyarlóság is; egyszerűen a sikerek után még inkább megjött a kedvem az órás szakmához.

– Meddig dolgozott órásként, és mikor lett óraszakértő?

– Itt előbb tisztázni kell, hogy mit jelent szakértőnek lenni. Igazságügyi szakértői minősítésem nekem nincs, de tudtommal óra témában Magyarországon néhány személynek azért van ilyenje. Én azonban 45 éves koromig órás voltam, és addig folyamatosan óraszerkezetekkel dolgoztam.

– Egy szakértőnek az élet legtöbb területén nem kell gyakorlati tapasztalattal bírni…

– De nem árt! Én már nem foglalkozom óraszerkezetek javításával, szerelésével, de évtizedekig ez volt a foglalkozásom, és természetesen ez a fajta tapasztalat nem pótolható. Ám végül letiltottak róla. A ’90-es években a munkaadóm úgy ítélte, hogy nekem már vezetőként kell dolgoznom. Utána otthon különlegességeket még elvállaltam hobbiból, meg persze pénzért is.

– És a hobbival végül miért hagyott fel?

– A feleségem mondta ki a végső szót. Egyszer valamikor a ’90-es évek végén, ünnepek táján a feleségem rendezkedett otthon, és nemes egyszerűséggel kitette a nappaliból az órás asztalt. Azt mondta, hogy az már csak zavar ott, és amúgy is minek… Azóta már otthon sem dolgozom órákkal.

– Nem hiányzik?

– De, persze! A szerelem megmaradt, hiszen évtizedekig még a mainál is közelebbről foglalkoztam az órákkal, óraszerkezetekkel. Sok tapasztalat és tanulás itthon, némi tanulás Svájcban is, de az évek alatt megszerzett tudást ma már másra használom. És már Svájcba is inkább az üzlet miatt utazom.

– Milliós órák között ülünk, de mit ajánlana valakinek, aki betér az utcáról, és csak párszázezer forintért szeretne valami értékes, szép órát vásárolni?

– Nagyon pontatlan a kérdés, mert mindenkinek mást jelent a „szép” és a „jó”. De ha elképzelünk egy családapát, aki három gyereket tart el egy közepes jövedelemből, és évekig spórol egy mechanikus órára, vagyis az anyagi helyzete korlátozott, neki is tudunk olyan órát ajánlani, ahol az ár-érték arány, és mögötte a történelem, az üzenet, a hitelesség is megvan. Vannak márkák, ahol a márka ismertebb, de műszaki összehasonlításban hátrébb kell helyezni, de van olyan is, amelynél még többet is kap annál, amibe kerül. Ha megengedheti magának, már 300 ezer forintért lehet olyan órája, amelyet még az unokája is viselhet.

– És mit kap ezért az összegért?

– Svájci terminológiával: egy igazi svájci órát. Zafír üveget, ami biztosítja, hogy az hosszú idő után is karcmentes maradjon, hermetikusan tokjába zárt svájci óraszerkezetet, vagyis nem kell félni tőle, ha egy kis víz éri, emellett nem holmi bevonatolt, hanem tömör acéltokot, és ahogy mondtam, történelmileg is hiteles, sok évtizedes fejlődés eredményét. Egy-egy ilyen darab már 3-400 ezer forintért elérhető.

– És ha még ez az összeg is magas?

– Ez esetben nem az Andrássy utat ajánlom, de nekünk is van több óraszaküzletünk, ahol kevesebbért is találhat mechanikus óraszerkezetes típusokat.

Ekkor a szépségre terelődött a szó, de hogy mi a „szép”, és mi a „jó”, objektíven nem lehet megítélni. A szépség relativitásának megvitatásába nem mentünk bele, de a „jó” és „jó” közötti különbséget Orosz Gábor példákkal szemléltette. Szünetet kért, és két darab órával tért vissza. A márkákat hagyjuk, nem is az óraszerkezetek kerültek a középpontba. Mindkét órán fém szíj volt, első ránézésre hozzá nem értő szem számára hasonló. Az egyikből a szokott módon lehet szemet kiszedni, azaz csavarok és egy kis „cső” fogja össze a szemeket. Ezeket egy kicsit macerás kiszedni, jobb is, ha szakemberre bízzuk, hogy beállítsa a szíjat a csuklónk méretére. A másik szíjon a szinte láthatatlan illesztések kis gombokat rejtenek, az alig pár milliméteres elemek pedig páratlan mechanikával rendelkeznek. A kis „szög” itt a rejtett gomb körömmel megnyomására kipattan, de nem esik ki, és máris kettéválik két szem. Ez már „varázslat”, amely ugyan nem magyarázza meg, hogy mi a „szép”, de egy csapásra világossá teszi, hogy mi a jó.

– Térjünk rá egy másik kényes témára: mi a divat az órák terén?

– Nyáron divat sportosan öltözni, de nyári divat 50 láb hosszú jachtot venni is. Hogy mi a divat, az semmiképp sem minőségi szempont. Nagyban befolyásolja a divathoz való viszonyunkat a pénztárcánk, és ez éppen ugyanígy van az órák terén is. Az életérzés miatt szeretünk viselni szép magyar szóval trendi dolgokat. Magyarországon kevesen offroadoznak és kevés a mélytengeri búvár, mégis megveszik a komoly terepjárókat és a professzionális sportórákat is, mert szeretnének abból az életérzésből egy darabot. De egyre kevesebben vannak, akik mutogatni akarják az órát, sokkal inkább a maguk örömére vásárolják a drágább órákat.

– Ez a tapasztalata, vagyis egyre kevesebben vannak, akik státuszszimbólum miatt vásárolnak órákat?

– Nálunk igazából ki sem alakult ez, bizonyos nációknál sokkal elterjedtebb, hogy az értékeiket kifelé mutogatják, Kelet- és Közép-Európában inkább fedetten gazdagok a tehetősek, a saját örömükre. Magyarországot Nyugatról figyelve kicsit szürkék vagyunk, s szürkék a jómódújaink is. Persze létezik olyan, aki kölcsönből veszi meg a hárommilliós órát, de szerencsére efféle csak ritkán esik meg. Többen vannak, akik az anyagi helyzetükhöz képest jóval visszafogottabbak. Pedig itt biztosan a középút lenne a normális, vagyis hogy mindenki az anyagi lehetőségeihez mérten öltözködik, és annak megfelelő órát választ.

– És más a helyzet a környező országokban?

– A körülöttünk lévő országokban hasonló a helyzet, Szlovákiából is van tapasztalatom, és ez egy poszt-monarchikus egyezés. De ma már az óravilágra is igaz, hogy a ’80-as évektől erősen egymást követjük.

– Ez annak tudható be, hogy egyre több márka kezdett jelentős reklámkampányba?

– Erre az egyik, szinte mindenki által vágyott óramárka a legjobb példa, amely nem véletlen jutott arra a szintre, hogy ma világszerte roppant népszerű. Már remek óratechnikai háttérrel rendelkezett, amikor úgy döntöttek a ’40-es években, hogy a márkát az Egyesült Államokban építik fel. Nagyon ügyes marketingeszközökkel elérték, hogy már ’50-es években piacvezető volt a tengerentúlon. A svájci luxusóra szinonimája lett az Egyesült Államokban. Nálunk ez egy kicsit másképp működött még, de csak a ’80-as évekig.

– Ekkor már beszivárgott hozzánk is a nyugati kultúra…

– Abban az időben mindenki azt nézte, hogy a filmsztárok hogyan öltözködnek, milyen autót vezetnek, és milyen órát hordanak, és mindenki vágyott arra az életérzésre. Ennek a márkának az imádata pedig az Egyesült Államokat utánzó igény miatt szivárgott vissza Európába. Addig azt lehetett mondani, hogy az európai átlagember a fogyasztásában is különbözött. Más volt az igénye a művészetek tekintetében és általában is jobb volt az ízlése. Egy nagyon szűk fogyasztói réteg még ma is birtokolja ezt kifinomultabb ízlést, de a nagy kép már megváltozott, többek között ennek az óramárkának az azóta már egyetemeken tanított stratégiája miatt is. Így aztán, ma már nem csak az óravilágban vannak olyan márkák, amelyek egy az egyben ugyanezt a taktikát követve lettek sikeresek, és mindenki ugyanazt, ugyanúgy fogyasztja világszerte.

A puding próbája az evés, a legyártott prototípusé pedig amikor felcsatolják a csuklóra: tesztelhetik a modellt működés közben, megvizsgálhatják az esztétikai célú finiselések hatását, például a polírozásét, és dönthetnek a szükséges módosításokról, amelyeket esetleg el kell végezni. A TAG Heuer óránk mostanra a csecsemőkorból a kamaszkorba lépett, és már majdnem készen áll arra, hogy kilépjen a való világba...

Vissza a főoldalra.   Vissza a cikk elejére. Megnézem a többi cikket is.   Megnézem a márkákat.